Szinte alig értünk ki a Covid-19 járvány okozta megrázkódtatásból, ismét egy újabb nagy válság küszöbén állunk. Egyelőre nem tudjuk, hogy mi fog történni a jövőben, minden átalakulóban van, semmi sem biztos, egyik napról a másikra történnek gyökeres erejű változások, így nem csoda, hogy a biztonságérzetünk megrendült.

Aggódunk, hogy…

… nem lesz mit ennünk

… nem lesz elég pénzünk

… elveszítjük a megélhetésünk stb.

Azonban arról, hogy mindezek a történések és érzelmek pszichológiailag, hogyan hatnak ránk már kevés szó esik, pedig a gazdaság felemelkedése is nagyban függ a társadalom mentális állapotától.

Azonban kezdjük az elején.

Mi a krízis?

Caplan (1964) megfogalmazása szerint, „a krízis olyan lélektani helyzet, amikor az érintett személy nem képes kikerülni a számára érzelmileg meglehetősen megterhelő, kihívást jelentő helyzetből, illetve annak kezelésére, megoldására nem rendelkezik elegendő problémamegoldó eszközzel.”

Válság esetén a figyelmünk eléggé beszűkül, fizikailag és mentálisan is igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a válságra megoldást találjunk. A válsághelyzet előtt, megfigyelhető egyfajta készenléti állapot, amikor a személy már érzi, hogy valamilyen veszély vagy változás fenyegeti, így egyre nagyobb mértékben él át szorongást. Ezt egyfajta egyensúlyvesztésnek is érzékelhetjük, amelynek az alábbiak lehetnek a tünetei:

  • depresszió
  • álmatlanság
  • nyugtalanság
  • gátoltság érzés
  • érzelmi labilitás
  • koncentrációs zavar
  • heves reakciók
  • étvágytalanság

Ha a szorongást nem tudjuk eredményesen csökkenteni, a krízis megküzdés szakaszában minden erőnkkel azon leszünk, hogy megoldjuk a helyzetet, bevetjük a kapcsolatainkat és a rejtett erőforrásainkat, ám ha így sem sikerül megoldanunk, könnyen elkezdhetünk kétségbeesni, pánikolni, kapkodni, amely teljes összeomlásba is torkollhat.

Jelenleg már egyre többen és egyre nagyobb mértékben a készenléti állapotban vagyunk, ilyenkor fontos, hogy megőrizzük higgadtságunk és emeljük a tudatszintünket.

Hogyan tegyük?

  1. Elsősorban érdemes megbízható forrásból informálódni és nem bedőlni a felesleges pánikkeltésnek. Ennek jegyében létrehoztam egy listát, ahol igyekszem naprakészen összegyűjteni azokat az anyagokat, amelyekből megfelelően informálódhatunk.
  2. Fontos, hogy tudatosak legyünk az elkövetkezendő időszakban, hiszen a kapkodás, kétségbeesés csak még nagyobb fejetlenséget szülne. Próbáljuk meg megvizsgálni és megérteni a problémát, értelmezzük, hogy mit kell tanulnunk a jelenlegi helyzetből és ennek függvényében cselekedni.
  3. Forduljunk a szűk környezetünkhöz megerősítésért, tanácsért, folytassunk eszmecserét. A mentális egészségünk megőrzése érdekében szerencsés, ha legalább 1 támogató kapcsolatot az oldalunkon tudhatunk, legyen ez szülő, partner, vagy akár pszichológus, akiben megbízunk.
  4. Kezdjük el felmérni a lehetőségeket, megoldásokat, mit tudunk tenni a helyzet megoldása érdekében
  5. A nehéz helyzetek segítik a legjobban a fejlődésünket, így próbáljuk meg megérteni mit kell a helyzetből tanulnunk és alkalmazkodjunk a kihívásoknak megfelelően.

Ne feledjük, hogy sok nehézségen túl estünk már életünk folyamán, a jelenlegiből is tanulni fogunk, tudatosságunk és mi magunk is fejlődünk, majd visszatekintve büszkén elmondhatjuk, hogy ezt is megoldottuk.

A kulcs a tudatosság. Ne üljünk fel a kollektív pánik-vonatra, hiszen az sehová sem vezet.

Tudatosság – tájékozódás – alkalmazkodás – megoldás

Az aktuális helyzetre való tekintettel pszichológusként fontosnak tartom, hogy minél több módon segíthessem az embereket, így a közeljövőben a válságra helyezem a fókuszt, egyre több cikk és hasznos anyag várható a témában. Azonban, azzal sincs baj, ha úgy érzed a jelenlegi helyzet meghaladja az erőd, ha szükséged van segítségre, keress bizalommal!

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények (GDPR) értelmében kérlek engedélyezd a sütik használatát, és fogadd el az adatkezelési tájékozatót, vagy zárd be az oldalt. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás