„Túl érzékeny vagy!” „Nincs humorod?” „Miért aggódsz ennyit?” „Mindent túlreagálsz!” „Miért nem lazítasz egy kicsit?”

Ismerősek ezek a mondatok? A szuperérzékeny emberek (HSP- Highly Sensitive Person) egész életükben, nap, mint nap, többször megkapják ezeket a kritikákat, így nem meglepő, hogy úgy érzik, velük van a baj. Pedig társadalmunkban nekik is rendkívül fontos szerepük van.

A pszichológia nagyon sok tipológiát alkalmaz, amelyek egyfajta lámpásként mutatják az utat a személyiségünk megismerésének folyamatában. Segítségükkel megérthetjük, hogy kik vagyunk vagy éppen mi jellemző ránk.

A szuperérzékenység ebből a szempontból egy kicsit más, és a megnevezés is egy kicsit félrevezető lehet. Ebből kifolyólag az emberek többsége, ha találkozik a szuperérzékenység fogalmával, egyből arra gondol, hogy az illető érzelmileg túlérzékeny. Az előbbi jellemző, azonban jóval árnyaltabb. A szuperérzékenységgel rendelkező emberek már a születésük pillanatától rendelkeznek ezzel a jellegzetességgel, ugyanis az idegrendszerük sokkal érzékenyebben, sokkal több részletre kiterjedve, mélyebben dolgozza fel az őket ért ingereket (hang, fény, kép, belső ingerek, szagok, hangulatok stb). Tegyük fel, hogy egy nem szuperérzékeny illető idegrendszerébe beérkező ingert kevesebb, mint 10 részre oszt fel, majd ezeket megvizsgálva dolgozza fel az őt ért hatást. Ezzel szemben egy szuperérzékeny idegrendszerrel rendelkező személy akár 1000 részre is felbonthat egy ingert, ezáltal sokkal mélyebben, sokkal több részletre kiterjedően dolgozza fel az őt körülvevő világot, amelynek hatására akár hangosabban érzékelheti a hangingereket, annak ellenére, hogy a hallása valójában nem jobb, mint másé. Szinte már úgy hangzik, mint egy szuperképesség, azonban, mint minden tulajdonságnak, ennek is megvannak az előnyei és a hátrányai is. Igaz, hogy a sok finom részlet felismerése számos helyzetben hasznos lehet, azonban ennyi intenzív inger állandó feldolgozása könnyen le is terhelheti az idegrendszert.

A mai rohanó, ingergazdag világunkban sokaknak szégyelnivalót vagy gyengeséget jelenthet az érzékenység, így fontos kiemelni, hogy az emberek 15-20%-a szuperérzékeny idegrendszerrel születik. Érdekes, hogy az állatvilágban is ugyanez az arány figyelhető meg, viszont az állatok között nagyon nagy jelentőséggel bírnak az érzékeny egyedek, ugyanis ők az őrzők és az ő felelősségük, hogy időben jelezzék a többiek felé a veszélyt. Ez a személyiségvonás tehát evolúciós szintre visszavezethető, egyfajta túlélési stratégiaként is tekinthetünk rá.

 

Miben nyilvánul meg a szuperérzékenység?

  • Az ingerek aprólékos feldolgozásáról már esett szó, tehát a HSP személyek folyamatosan a részleteket elemzik, mivel állandóan a veszélyt keresik. Evolúciós szinten beépült, hogy állandóan azt kell keresniük, hogy mi a rossz, hol a veszély. Ebből kifolyólag igencsak aggódóak, így igyekeznek minden eshetőséget megfontolni cselekvés előtt, gyakran többféle tervet is bekészítenek egy helyzetre, hogy biztonságban érezzék magukat.
  • Azonban, ha már ennyi tervet bekészítettek egy szituációra, a hirtelen bekövetkező változásokat és az ezzel járó stresszt elég nehezen viselik.
  • Szintén jellemző rájuk, hogy nem csak a saját érzéseiket élik meg mélyebben, hanem másokét is, sokkal jobban át tudják érezni, gyakran képesek át is venni, így hangulatingadozások is megfigyelhetőek náluk.
  • Azonban pont ez segíti őket abban, hogy átlássanak másokon, így gyakran felismerik mások hátsó szándékát vagy megneszelik a kimondatlan gondolataikat.
  • A társadalom által még mindig nem igazán ismert fogalom a szuperérzékenység, így a HSP személyek gyakran „felvesznek egy álarcot”, mivel úgy gondolják, hogy mások nem fogadnék el őket, úgy ahogy vannak. Nem meglepő tehát, hogy legnagyobb problémájuk az önszeretet.

 

Összességében fontos, hogy ez a személyiségvonás nem betegség és nem is mentális zavar, pusztán egy tulajdonság, amelynek megvannak a maga előnyei és hátrányai, mint minden más vonásunknak. Elfogadással és megértéssel egy különleges eszközt kaphatsz a kezedbe, amellyel még teljesebben kihasználhatod a benned rejlő energiákat.

A következő bejegyzésben különböző módszereket fogok bemutatni, hogyan kezelheted jól a szuperérzékenységed.

 

Kép: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/no-agy-haloszoba-ules-3807730/

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények (GDPR) értelmében kérlek engedélyezd a sütik használatát, és fogadd el az adatkezelési tájékozatót, vagy zárd be az oldalt. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás