Egy nő élete 2. rész

Mosolyogva ébredek, pontosan öt perccel az ébresztő megszólalása előtt. A szobát elárasztja a reggeli napfény és mosoly terül el az arcomon, ahogy meghallom a madarak csicsergését odakintről.

Tudom, hogy egy csodás nap vár rám, mert ma végre elkezdhetem lefordítani azt a novellát, amire már hetekkel ezelőtt megkért a főnököm. Többször elolvastam már angolul és első percre beleszerettem. Vissza kellett fognom magam, hogy ne kezdjek hozzá azonnal, mert benne voltam egy másik projektben.

Imádom a hivatásomat.

Egy reklámcégnél dolgozom és az a feladatom, hogy a főnököm által átküldött angol szövegeket fordítsam, amit ő később arra használ, hogy ötletet merítsen belőle.

Mellette megengedi, hogy vezessem saját blogomat, ahova tájképeket töltök fel, ugyanis szenvedélyem a fotózás. Teret kapok arra, hogy írjak. Saját regényeket.

Valahogy mindig mindenre van időm. Nem rohanok, nem stresszelek. Csak az egészséges izgalom van bennem néha, amikor arra várok, hogy véleményt mondjon arról, amit fordítottam.

Vagy amikor a férjem olvas el valamit abból, amit írtam. De ő elfogult. Mindig minden tetszik neki.

Belenézek a tükörbe és szinte felkacagok.

Kipattanok az ágyból és dudorászva bemasírozok a fürdőszobába. Belenézek a tükörbe és szinte felkacagok. Annyira tökéletesnek látom magam, mintha épp most gurultam volna ki egy ponyvaregény lapjai közül.

A szemem ragyog, a bőröm sima és puha, a hajam selymes és enyhén hullámos. A hálóingem követi a testem vonalát, kiemelve a domborulatokat, amiken mindig megakad a férfiak szeme. Ott vagyok kerek, ahol kell, ott vagyok vékony, ahol kell. Tökéletes arányban, pont annyira, amennyire kell. A bőröm puha és sima, feszes, mintha sosem szültem volna. Aznap reggel úgy döntök, hogy a kedvenc virágmintás ruhámat veszem fel, amit a férjem annyira szeret.

A nappalinkat két oldalról kizárólag üveg ablakok borítják, a berobbanó napfény szinte elvakítja a szememet. Az ablakból rálátni a közeli hegyekre, és ahogy a tájat bámulom, bizseregni kezd a tarkóm, mert megpillantom a kanapén üldögélő férjemet, aki hangosan felolvas az ölében ücsörgő kis szőke kócnak.

Annyira meghitt ez a pillanat, amibe nem akarok belerondítani. A férjem, ahogy felolvas a kislányunknak, abból a könyvből, amit én írtam. Nagyon kacagnak, pedig biztos vagyok benne, hogy a három éves lányomnak fogalma sincs arról, hogy mit jelentenek azok a mondatok. Nézem őket és a boldogságtól sírni volna kedvem.

A férjem….

Elmeséljem, milyen vele az élet? Csak hallgasd végig és ne mondj semmit.

A férjem csak akkor beszél, ha fontos mondanivalója van. És elég sűrűn van fontos mondanivalója. Szavaiból árad a tisztelet és a megbecsülés, még ha néhanapján vitatkozunk, akkor sem mond sértő vagy meggondolatlan dolgot. Minden porcikájából árad a férfias, erős energia, mellette mindig biztonságban érzem magam. Érintése birtokló, mégis gyengéd, ha támaszra van szükségem, ő ott terem. Nem fél kimondani, hogy szeret, és a hangsúly, amivel ezt kiejti a száján olyan erőteljes, hogy el is hiszem. Tudom.

Azóta tudom, hogy én vagyok számára az első, amióta először a szemébe néztem azon a hideg őszi napon, amikor bemutattak minket egymásnak. Ő a legnagyobb rajongóm. Ő az első, akinek megmutatom a jegyzeteimet, őszinte érdeklődéssel olvassa minden írásomat. Lelkes, amikor sikerem van. Minden szavával, mozdulatával, tettével ösztönöz.

Legyen bármilyen elfoglalt is, mindig szakít rá időt, hogy éreztesse, mennyire fontos vagyok neki. Elfogadja a tanácsaimat, a támaszomat és a segítségemet, ha szüksége van rá. Nem érzi magát gyengének, amikor neki van szüksége rám. Én vagyok a támasza, és erre ő végtelenül büszke. A kislányunkat pedig olyan apa ösztönnel óvja, és szereti, amivel csak kevesen képesek. Mindig mindent megbeszélünk, megosztunk egymással. Ha törődésre vágyom, ott van, ha el akarok vonulni a dolgozó szobámba, békén hagy. Egymásra vagyunk hangolódva, és annak ellenére sincs bennem kétség a szerelmét illetően, hogy tudom, mindenhol utána fordulnak a nők.

Szeretett akkor is, amikor nyolcvanhárom kiló voltam. Akkor is, amikor drasztikusan lefogytam, azután is, miután megszültem a kislányunkat és úgy érzem, minél több időt töltünk együtt, én annál jobban szerelmes vagyok belé. A szex? Fantasztikus. Tudja, hogyan érjen hozzám, hogyan csókoljon, hol vannak azok a pontjaim, melyek ingerlésével az őrületbe kerget. Érzi, mikor kell gyengédnek lennie és tudja, mikor akarom keményebben. Vele nincsenek tabuk az ágyban, mindig kitalálunk valami újat, jobbat, mást, olykor megbotránkoztatót. Szenvedélyes, gyengéd, ösztönös. Mindig rám figyel. Még akkor is, amikor valójában magára. Azt hiszed, csak kitalálom? Nem! Hidd el, létezik. És az enyém.

Varázsütésre megérzik a jelenlétemet és a kis szőke kóc futva indul felém, talpai csattognak a márványpadlón. A karomba kapom és magamhoz szorítom, ő pedig kicsi ujjacskáival fésülgeti hajamat. Őszinte szerelemmel és csodálattal néz bele a szemembe, miközben azt mondogatja, hogy „szeretlek, anya”.

A férjem odalép mellénk, hosszan megcsókol, a hátamat simogatja és felajánlja, hogy elvisz a munkahelyemre, mert estére tervei vannak hármunknak. A férjem gyakran lep meg minket valami közös programmal. Izgatottak vagyunk mindketten. Halkan bólintok, és megkérem, segítsen a kislánynak elkészülni, amíg én készítek reggelit. Erősen megszorítom a férjem kezét, amikor megjegyzi, milyen gyönyörű vagyok, és a fülembe suttogja, hogy „szeretlek”.

Cintia Norman

Vajon hogyan lehet ennek a nőnek még ennél is jobb élete?
Itt elolvashatod…

Milyen volt ennek a nőnek korábban az élete?
Itt elolvashatod…

Női önbizalom növelés