Rólam mondtátok

Rólam írtátok

Mióta együtt dolgozunk tisztábban látom önmagam. Tiszta tükröt tartottál, ítélkezésmentesen.

Azért tudtam haladni, mert az igazat mondtad, nem kamuztál.

Zoltán, 40

Soha nem tudok elég hálás lenni neki. Nem, ő nem az a “pszichológus”, aki magázódva, mintha fölérendelt lenne kioktat, hogy te miért érzel így. Ő az az ember, aki az első pillanatban úgy tud megszólítani, hogy azzal ezer meg egy dolgot hoz elő belőled. Ő az a segítő, aki amellett, hogy rámutat a problémára, nem hagy benne, hanem segít, hogy mi magunk, hogyan jussunk ki belőle. Ő az aki, a legreménytelenebb helyzetből kihozott. Betty feltett a legsötétebb pillanatomban egy kérdést : “Hol, és hogyan látod magad 5 év múlva?” Ez személyes, így ez köztünk marad, DE ezt a kérdést 1 éve tette fel nekem, és azóta ez az 1 év olyan dolgokat hozott magával, amit én 5 év múlva sem mertem volna gondolni. Egy fantasztikus szakember, sok év tapasztalattal, tudással, emberséggel! Hívd fel, és érteni, érezni fogod mindazt amit leírtam!

Júlia, 27

Bettyvel életem legnehezebb szakaszában találkoztam, a válásom közepén, valahogy a sors véletlenül hozzá vezetett. Kb. másfél éve dolgozunk együtt es őszintén örülök neki, hogy rátaláltam. Már az első alkalommal úgy éreztem jó kezekben vagyok, és ez egyre csak erősödik bennem. Pontosan azt adja, amit egy profi pszichológustól elvárnék. Nem csak van egy óránk  együtt, amikor én panaszkodom, ő visszakérdez pár semmitmondó dolgot, és aztán újra találkozunk valamikor, amikor ugyanez történik. HANEM, megérti a problémám, megtalálja a hozzám és a problemához illő legrövidebb utat, legjobb megoldást és alkalmazza is azt úgy, hogy az nekem is a legjobb legyen. Ad házi feladatot, amiken nagyokat ébredek, és utána maradandóan tudom is alkalmazni. Nehéz különválasztani a pszichológus és a civil Betty-t, mert talán nem is lehet a kettőt külön választani, hiszen nem tud segíteni, ha nem emberileg közelít meg.  A pszichológiai felkészültsége és tudása csak hab a tortán.

Attila, 36

Az egyik szupermarket parkolójában ekkor elkapott egy akkora roham, hogy mentőt kellett ismét hívni (köszönet a többi vásárlónak!), mert az egész testem (!) görcsben volt, a kocsi mellett feküdtem, ziháltam a földön. Ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy ebből én nem kérek többet és felkerestem Betty-t. Nekem már az első alkalom is elképesztően nagy segítség volt és bocsánat de cunamiként ömlött ki belőlem a gyerekkortól magamban tartott sok sz@r. Olyan dolgok, amikről eddig senkinek nem tudtam / mertem beszélni. Pár alkalom után Betty által tartott családállításon is részt vettem, aminek olyan felszabadító ereje volt, amire gondolni sem mertem volna. Be kell vallanom, hogy nagyon izgultam előtte, de mindenkinek csak ajánlani tudom, aki még nem vett részt rajta. Én már aznap jobban éreztem magamat, viszont egy számomra furcsa jelenség kezdett hatalmába keríteni, ahogy teltek a napok / hetek. Azt éreztem, hogy ha meg kellene szólalni, akkor nem lennék képes rá. Az a rengeteg tárolt gondolat és információ ami eddig a fejemben volt mintha egyszerre kiszállt volna és csak üresség/csend vette át a helyét. Ez engem megrémisztett és elkezdtem szorongani tőle, hogy ez biztosan nem normális dolog. A hangulatom is semleges lett, se kitörő öröm, se erős negatív érzelmek. Semmi. Bettynek elmondtam, hogy mik a legújabb ’panaszok’. Mint kiderült, konkrétan elértem a terápia célját, hogy egy tiszta, üres lappal tudjam újra kezdeni az életemet. Erre a lapra már én határozom meg, hogy mik kerülnek, és én arra törekszem, hogy minél több jó legyen ott. Nehéz és hosszú az út, amíg az ember újra önmaga tud lenni, de megéri kitartani. Mióta Bettyvel beszélek nem voltak pánikrohamaim, a legtöbb tünetem elmúlt. Azért még szükségem van Betty támogatására, de közben az a kapcsolat is összejött, amit egy éve szeretnék, de a szorongások és a pánik miatt soha nem mertem meglépni. Elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy Bettyvel vettem fel a kapcsolatot legelőször, azt érzem, hogy jó kezekben vagyok.

Norbi, 33

Az első találkozásnál, ahogy lenni szokott, egy kissé feszélyezve éreztem magam, de az idő múlásával ez is megoldódott! Kiderült az is, hogy úgymond “pánikbetegség” nem létezik, az ember saját magának generálja ezeket az érzéseket, félelmeket!!! Nekem a találkozásokban, a legjobban tetszettek: Betty abszolút közvetlensége, kedvessége, mentalitása, bíztató szavai mindig közelebb vittek a gyógyuláshoz!!!

Anna, 30

A gyermekemet egyedül nevelem, az édesapja felelőtlen hozzáállásával többszörös félrevezetésével nem tudtam megbirkózni. Betty ráébresztett, hogy gyengének lenni nem szégyen, innen kell felállnom, és csak ezután lehetek erős nő. 2 alkalom után sikerült elindulnom azon az úton, hogy felismerjem a gyengeségeimet, illetve határozottan – így vagy úgy – fellépjek a fiam apja ellen, és ezáltal pontot tegyek az ügy végére.

Krisztován Anikó, 23

Kb. 3 éve találkoztam először Betty-vel, ahogy azóta tudom , nem véletlenül. Eléggé nehéz helyzetben éreztem magam, amire ő rögtön rá tudott hangolódni és rövid idő alatt megtalálta a megoldást az adott problémára. Persze azóta kiderült, hogy a legtöbbet saját magamnak okoztam. Rávezetett erre és ami szerintem , legalábbis nekem a legfontosabb, mindezt úgy tette, hogy én is megértsem. Viszonylag rövid idő alatt megértette mire van szükségem és mindig(!) a számomra megfelelő megoldást adta. Leginkább rávezetett arra, hogy én saját magam hogyan tudom megoldani, amit meg szeretnék, ha meg kell, illetve megismertetett Önmagammal. Sokáig nem tudtam mit jelent az, hogy nézzek szembe magammal, de az ő segítségével ezt is megértettem. És azt is, hogy minden jól van úgy , ahogyan van, még akkor is ha nehéz is ezt elfogadni. 

Nekem ő az a szakember, aki folyamatosan képzi magát, van már elég tapasztalata, mindig abba a fiókba nyúl, ahol a legjobb megoldás van és mindezt úgy adja át, hogy az át is jöjjön. 

köszönöm, hogy veled dolgozhattam/dolgozhatok, te olyan vagy a pszichóban, mint én az IT-ban 🙂

Attila, 36

Bettire, az idegösszeomlásom után, nègy èvvel ezelőtt találtam rá, egy közös ismerős révén (akinek azóta is végtelenül hálás vagyok ezért). Szükségem volt valakire, akinek olyan szemlélet módja van, ami hasonló az enyémhez (nyitott, spirituális, befogadó, ítélkezés mentes). Neki köszönhetően rekord idő alatt, közel két hónap után fel tudtam állni a padlóról és bár azóta véget ért a terápiánk, megnyugtat a tudat, hogy bármikor fordulhatok hozzá, ha problémám van. Online is fogad klienseket, ami azért jó nekem, mert külföldön élek és dolgozom. Családállításra rendszeresen jelentkezem, ami az online térben is ugyanolyan hatékony, mint személyesen. Azt szeretem Bettiben a legjobban, hogy azt adja, amire a fejlődésem érdekében szükségem van, nem pedig azt, amire szerintem szükségem van. Nem fél őszintén beszélni velem, és sosem tekint rám úgy, mintha egy törött kis madárka lennék, akit óvni kell. Tudja, hogy erős vagyok és határtalan empátiájának hála, mi az, amit hallanom kell, tennem kell, mi az, amit elbírok. Írói ambíciómban támogat, inspirál, motivál (írásaimat cenzúra nélkül jelenteti meg a honlapján), hisz bennem, ami külön ösztönöz. Vele sosem féltem őszintén beszélni az érzelmeimről, félelmeimről, ő pusztán a jelenlétével képes mind a mai napig megnyugtatni. Nélküle sosem jöttem volna rá arra, hogy szuperérzékeny vagyok, nem pedig egy túl érzelgős drámakirálynő, ahogy masok hívtak. Azóta pedig, mióta ennek tudatában vagyok, sokkal könnyebben navigálom magam az életben, dráma nélkül. Megtanított arra, hogy ne féljek a változástól, és hogyan álljak ki magamért. Mindig komolyan vett, és tett azért, hogy biztonságban érezzem magam. Számomra ez a jelenti a legtöbbet. Ha nekem kellene Betti számára egy szlogent alkotnom az ez lenne “Velem biztonságban vagy.” Nagyon hálás vagyok neki és Nektek is szívből ajánlom őt. Az én esetem nem volt könnyű, de rá mertem bízni magam, ami jó döntés volt. Tegyétek meg Ti is bátran, biztos vagyok benne, hogy ad, tanít majd Nektek is valami fontosat.

Kata, 40

A mai nap egy újabb mérföldkőhöz érkeztem: nincs több előre rögzített időpontom Bettynél. Jól érzem magamat! A kezdeti heti időpontokat először két hetire toltuk ki, amik mindig egyfajta megnyugvást adtak, mert tudtam, hogy bármi gondom, bajom van, azokon tudunk majd Bettyvel dolgozni. Május 8-án volt az első időpontom azután, hogy a Lidl parkolóban rosszul lettem, az egész testem görcsben, nem tudtam beszélni, se mozogni. Kb 2.5-3 évvel ezelőtt jelentkeztek nálam a pánik első tünetei, amit akkor még (és sokáig utána is) szívrohamnak, agydaganatnak és társaiknak véltem… Későn, de szerintem még időben kerestem fel Bettyt de azt nem gondoltam volna, hogy csupán 3 hónap alatt tünetmentes leszek. Elmúltak a zsibbadások, a szédülés, a szívverés érzés. A folyamatos torok köszörülés, és köhécselés már csak minimálisan vannak jelen és csak akkor, ha valami miatt zaklatottabb vagyok. Ezzel párhuzamosan viszont egy újabb fajta szorongás lett rajtam úrrá, mégpedig az az érzés, hogy nem fogok tudni beszélni, nem fogok tudni járni vagy nem tudok billentyűzeten gépelni. Mindez a gyógyulási folyamat része volt, mert az agyamnak kellett valami, amivel le tudja magát foglalni, mivel a pánikot okozó dolgokat már kitakarítottuk, azon nem tudott pörögni. A legjobb technika ezen túllépni az, hogy tudatosan nem figyelsz erre, magyarul leszarod (bocsi) az egészet.  Mára ezek is szinte elmúltak, vagy ha mégis előjönnek, akkor gyorsan felismerem őket és alkalmazom a fenti technikát. Gyönyörűen működik! Betty minden eszközt a kezetekbe fog adni, hogy átjussatok a híd másik oldalára, de ehhez nektek is akarni kell átjutni, legalább annyira, amennyire én szerettem volna.

Norbi, 33

A foglalkozásokból az első kettő bőgve a harmadikat és egyben az utolsót már vigyorogva meséltem neki, nem mindegy. Segített abban, hogyan mérlegeljem az akkori kapcsolatomat még akkor is, ha ez nehéz volt. Rávilágított, hogy a döntéseimmel saját magamon segítek. Jó volt vele beszélgetni még akkor is mikor alig jött ki szó a számon. Ezzel a kis véleménnyel azt szeretném elmondani, hogy akkor is lépni kell, ha félsz!

Heni, 20

Van olyan élethelyzet, amikor nem tudsz sehogyan sem dűlőre jutni, én nagyon is így voltam, és tudtam, éreztem minden porcikámmal, hogy segítség kell, nehéz volt, de mertem kérni és kaptam! Végre teljesen megértett valaki, bizalommal és sok türelemmel fordult felém. DE közben tisztultam; annyira, hogy leírhatatlan érzés. Végre fellélegeztem! Megérte, és ez óriási dolog! Csak egyetlen apró lépés kellett: email Bettynek!

Grélinger Eszter, 31

Gyakran mikor az embernek problémái vannak a megoldás az orrunk előtt hever. Ahogy sokan mások is, ezeket én sem vettem észre, amíg egy szép napon egy állításon találtam magam. Hihetetlenül jó érzés mikor kívülről látod az életed és abban a pillanatban a problémákat. Nekem teljesen megdöbbentő élmény volt mikor az állítás után változott az életem, javultak a kapcsolataim és sokkal könnyebben tudtam magamon dolgozni. Őszintén, ha akarsz változni, akarod változtatni az életed csak ajánlani tudom, semmit nem veszítesz, és egy kellemes feltöltődésben lesz részed.

Anna, 28

Tavaly áprilisban jártam nálad egy családállításon, miután évekig sikertelenül próbáltam párra lelni. Aztán másfél-2 hónappal az állítás után elkezdődött egy párkapcsolat, ami azóta is tart és hihetetlenül sok boldogságot ad. Szeretnék köszönetet mondani, nagyon sokat segítettél, hogy helyre kerüljenek bennem a dolgok.

Nóra, 34

Bármilyen problémával fordulhatsz hozzá, biztos lehetsz benne, hogy sajátjaként fogja kezelni, és nem enged el, amíg nem indul meg a változás a helyes irányba. Éles látásával, és tapasztalata útján rámutat a problémák valós forrására, és onnantól könnyű szerrel te magad fogod tudni a helyes irányt. Meglátja az emberek értékeit. Hisz benned, az elfeledett jó tulajdonságaidat újra felszínre hozza. Segít az elfogadásban, rámutat, hogy a vélt problémák nagy része csupán a saját magadnak kreált fölösleges hiedelmekből adódik. Teljes mértékig földhöz ragadt, reális és gyakorlati megoldásokkal szolgál. De mindamellett feltárja a rejtett akadályokat, a tudatalattid mélyére hatol, gyökereiben kezeli a problémákat, és újra programozza azokat. Remek szakember, folyamatosan képezi magát. A klasszikus pszichológiai módszereken kívül hangsúlyt fektet az egészséges életmódra:ép testben ép lélek. Böjt és méregtelenítő kúrákat szervez a páciensei körében. Mind ezek mellett csoportos foglalkozásként sok-sok éve családállításokat végez. Ennek a hihetetlen módszernek a segítségével, még hatékonyabbá teszi a terápiát. Bettyt receptre kellene felírni. Ha úgy gondolod, hogy nincs problémád, akkor is biztosan fog tudni segíteni, hogy jobb emberré válhass.

Gábor, 35

Az egyik kedvencem Bettiben, hogy flexibilis az időpontokkal. Egy este félnyolcas időpont igen értékes egy hosszú nap után. Viccesen mondva rontás-bontó, azaz megkíméli az embert a rontó-bontó énjétől.  Nemcsak hagyományos pszichológiai technikákkal dolgozik, hanem holisztikussal is. Személyiséget formál, így nem társalkodónő. Személyesen nem egy kristálytiszta kérdéssel kerestem meg. Segített megtalálni, majd kibogozni. Ehhez idő és türelem kellett, de a remény mindig könnyítette.

Zsófi, 32

Lelkek feketehajú jó tündére

 

Még be sem mutatkoztam, amikor már láttad ki vagyok.

Még ott sem voltam, amikor tudtad mi vár rám.

Mert látod, hogy mik vagyunk, látod, hogy mik lehetnénk.

Úgy ahogy senki más, csak egy valaki

Mert arra lettél általa, hogy értünk élj és általunk legyél valaki.

 

Sokszor gyógyítasz, pedig neked is fájhatnak dolgok.

Egyedül vagy? Soha, mert örök időkre szerelmes vagy ebbe a rossz világba

Abba a világba, amibe szólítottak, azokhoz akikhez lettél

Mert itt vagy és égsz mi értünk, mert lettél mindenkiért.

 

Tükör vagy, ami először összetör, megvág, láttatja a rosszat,

Miért? Mert a tükör másik oldalán ott van a jó és a szép, ami simogat.

A szép, ami mindig átölel, de leginkább csak egyet akar,

hogy mi is szépek tudjuk tenni azért, hogy ne csak legyél, hanem szárnyalj.

 

Kihívás vagy. Olyan fal, amin könnyedén átlibbenünk,

Mert átenged, ha csak annyit vagyunk, amennyit engedünk.

Kihívás vagy, mert nem tudunk élni,

és te tanítasz azért, hogy tudjunk világítani nem csak elégni.

Bettynek a tanító jó tündérnek egy klienstől

Próbáltam már a problémáimat pszichológus segítségével megoldani, de hiányzott a kölcsönös szimpátia, így pár alkalom után elmaradtak a találkozások. Utána 8 évig nem is próbálkoztam ilyenfajta problémamegoldással. Bettyt egy ismerősöm ajánlotta, mert családállítót kerestem. Bár nagyon fiatalnak látszik külsőre, ami első gondolatként a tapasztalat hiányát vetette fel bennem…. De nagyon hamar kiderült, hogy empátiával és szakmai tudásával, rögtön képes rátapintani a probléma gyökerére és már az első beszélgetés alkalmával komoly összefüggésekre jöttem rá. Jó szívvel ajánlom Bettyt, ha bizonytalan vagy, hogy kihez fordulj a gondjaiddal.

Éva, 50

Úgy gondolom a te munkádban is fontos a visszajelzés. Szeretném pár szóban megköszönni neked a munkád. Tavaly áprilisban voltam nálad családállításon utolsó mentsvárként. Amin már a helyszínen sokat segítettél. Ezt követően egy hónap múlva beindult a változás …az a személy akit akkor csak szerettem volna,hogy újra mellettem legyen az élet újra utamba sodorta. Azóta boldogabbá teszi mindennapjaimat és még boldogabb párkapcsolatot tudtunk létrehozni ketten, mint korábban. Köszönöm neked.szed.

Eszter, 38

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények (GDPR) értelmében kérlek engedélyezd a sütik használatát, és fogadd el az adatkezelési tájékozatót, vagy zárd be az oldalt. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás