Helytállás nehéz időkben
Jelenleg szinte napról-napra gyökeres változások érnek bennünket, ismét egy nagy válság küszöbén állunk, így nem csoda, hogy biztonságérzetünk, jövőképünk és a terveink mind meginogtak és bizonytalan helyzetben érezzük magunkat.
„Az ész, az egyformán lehet az isten adománya s az ördög ajándéka. Az a kérdés, mi lakik a szívben, s nem az, hogy mi az agyban. Romlott szívvel a legeszesebb ember sem fog az emberiségre áldásos cselekedeteket elkövetni, jó és nemes lélekkel azonban a legkorlátoltabb ember is hasznos tagjává lesz a társadalomnak.”
Móricz Zsigmond
Most egy olyan időszakot élünk – ezt a spirituálisabb beállítottsággal rendelkezők valószínűleg érzik is -, amelyben a radikális döntések meghozatala elkerülhetetlen. A múlandó kapcsolatok, gondolatok ideje lejárt, így felesleges küzdeni a változás ellen. Ha nem törekszünk arra, hogy egy magasabb tudatszintről tekintsük le és próbáljuk megérteni a helyzetet, akkor könnyen elhatalmasodhat rajtunk a gyűlölködés és más indulati energiák veszik át felettünk az uralmat.
Úgy gondolom, ami most zajlik az egy nagy próba, az emberiség nagy próbatétele. Egyfajta tanúbizonyság, hogy emberhez méltóak, jók tudunk-e maradni vagy elborít minket a sötétség, a félelem.
Nem tudjuk mi várható, így nem tudjuk, mire érdemes most felkészülni, de egy pár dolgot mégis tudunk tenni: önmagunkat rendbe tenni, átértékelni a dolgokat, másokkal közösséget alkotni, megtalálni a szövetségeseinket, hinni magunkban, hogy bármi jön, képesek leszünk megoldani.
Ezen oldal segítségével, igyekszem összegyűjteni azokat a hasznos anyagokat, videókat, amelyek mindenki hasznára válhatnak ebben a nehéz időszakban, utat mutathatnak vagy csökkenthetik bizonytalanságérzetünk.
(A lista folyamatosan bővül)

Hasznos tartalmak a témában:
Bedő Imre
- A nagy átalakulás kora I.
Mit kell tennünk, ha elhúzódik a válság? Milyen is lesz ez a válság? Vajon tervezett gazdasági részei vagyunk? - Nem adhatjuk fel II.
Milyen megküzdési stratégiák jelenthetik majd a megoldást a válságra? A végidőket élnénk? Még sosem volt olyan, hogy a Föld egységes irányítás alá kerüljön, ám ezt a Covid-19 alatt megtapasztalhattuk. - Életmentő szövetségek III.
Ha összedől minden vajon kire számíthatunk? A szűk környezetünkben található kapcsolatok felértékelődnek majd. Az anyagi javak vagy meglesznek vagy nem, azonban a minőségi kapcsolataink aranyat fognak érni. - Új szemlélet, ami erőt ad IV.
Az életünket az elkövetkezendőkben nagyon keményen kell majd kormányoznunk. Más lesz az életünk, annyi már biztos, de senki nem tudja megmondani mi lesz ősztől. - Így készülhetsz fel valóban MINDENRE V.
Az elkövetkezendő időkben nem dughatjuk homokba a fejünket, helyt kell majd állnunk, na de hogyan? - Mi lesz a hited motorja? VI.
Amikor eszköztelen vagy és nem vagy a tudás birtokában, a hit ad neked erőt és ezt ugyanúgy erősíteni kell, mint egy izmunk. - Pénz, részvény, ingatlan, arany? VII.
Mibe fektessük a pénzünket? A nem is távoli jövőben tényleg elveszhet a magántulajdon? - NEM a Zöld Diktatúrára! VIII.
Mi lennénk a hibásak és valóban parazita lenne az ember? Mi kértük volna, hogy ránk erőltessék a fogyasztói társadalmat?
- A csúf valóság a mézesmadzag végén IX.
Szabályok és egy lekorlátozott élet vár ránk? - A győztes közözsség receptje X.
Az elkövetkezendőkben túlélésünk zloga a közösségek. Az fog túlélni, aki megtalálja a saját értékrendjéhez illő közösségét. - Biztató kapaszkodók a nehéz időkben, avagy hogyan ne félj!
Tartogassuk az erőinket későbbre és hogyan nyugodjunk meg olyankor, amikor semmi megnyugtató nem történik körülöttünk. - Találkozó Novákfalván – önellátás, függetlenedés, közösségszervezés
Bihari Viktória
- KATA, hiperinfláció, euro, járvány… mennyit bír el a lelkünk?
2020 óta számos dolog ránk szakadt, amely pszichésen rendkívül megterhelt minket és valójában meddig lehet még terhelni minket?
Kovács Csaba
- Jelenlegi rendszerek, amelyben élünk
„Nem állampolgár vagyok, hanem ember.” Milyen rendszerek vannak hatással az életszínvonalra. - Ez az én hazám
Kovács Péter
- A holland gazdák nehézségei és a válság
Elképzelhető, hogy a válság egy megtervezett lépés volt?
Dolbert Tímea
- Jól vigyázz!
Vers a magyaroknak
Juhász Zoli
- Élelmiszerválság és az emberi természet
Az átlag ember rossz helyre fókuszál, nem tudja elképzelni milyen, amikor nincs áram, vagy víz. Nem vesszük észre a jeleket, pedig egy hatalmas élelmiszerválság felé dübörgünk. - Fáj némának lennem, amikor az emberi butaság mindent elpusztít
A politikai értékrend, állásfoglalás, mellébeszélés, hit, eszme, ideál már nem segít senkin. Itt csak a komplex, átfogó és segítőkész összefogás az egyetlen járható út, bár félek ezt a folyamatot már nem lehet megállítani
Földi Ádám
Közösséget kell építenünk vagy másképp nem lesz esélyünk túlélni az előttünk álló időszakot.
- Dokumentumfilm
- Emelkednek az árak: nyakunkon a globális élelmiszerválság
Nyakunkon az élelmiszerválság, amelyet az élelmiszerek brutális drágulása is egyre jobban mutat. Amely elől eddig homokba dugtuk a fejünk, most egyre jobban valósággá kezd válni. - Mérgezett Föld
7,5 milliárd éhes szájat csak nagyiparilag előállított élelmiszerekkel lehet betömni. Milyen hatása van a multinacionális vállalatoknak az éhezésre és a Föld kizsigerelésére?
Friderikusz Sándor
- Brutális válság közeleg? – Surányi György közgazdász
A forint brutális mértékű zuhanásba kezdett és a végét még senki nem látja. A közgazdászok szerint gazdasági visszaesésben vagyunk, ám mit jelent ez ránk, fogyasztókra?
Podcast:
- Mi lesz veled világ?
Mi közeledik felénk? Mennyire vagyunk mi a hibásak benne? Hol rontottuk el? - Mi lesz veled világ? – 2. rész
Klímaváltozás, üvegházhatás, de mégis honnan indult ez az egész folyamat? Egy jövőkutató és egy fizikus meglátásaival.
Egyéb
- Hinni kell, küzdeni, teljes szívvel szeretni!
- Az elszántott esők országa
Számos hosszútávú változás eredménye, hogy a mezőgazdaság ott tart napjainkban, ahol. Elszabadult műtrágya árak, termelési költségek, ám az aranyat érő eső csak nem akar eleredni. - Juhász Árpád: Ez egy öngyilkos lépés, amely felerősíti a felmelegedést
A rengeteg beton úgy viselkedik nyáron, mint egy extra fűtőtest. Vajon helyes lépés-e hogy mindent letérkövezünk és kivágjuk az összes fát a dizájnosan megtervezett közterületek miatt? -
Magyarország energia kincsei, amiről hallgatnak
Őseink pontosan tudták, hogy népünknek miért pont ezt a területet választották élő-és lakóhelyéül. A jelenleginél jobban kellene megbecsülnünk. -
A hatalom a népé
„A gonosz csak addig erős, amíg a jók tétlenek, csak annyi kell, hogy vége legyen, hogy higgyék el az emberek, hogy a hatalom a népé!” -
Melyik út a helyes út?
Az embernek belül kell megtalálnia azt, hogy mi a dolga, mire született meg, hogyan élje az életét. - Müller Péter: Gondviselés
- Mindenért más a hibás?
- Digitális pénz
Vajon milyen veszélyeket rejt a digitális pénz bevezetése? - Mi történik, ha Földanya elhagyja a Földet?
Mi történik majd a fiatal és a fejlett lelkekkel?
- Valami aljas dolgot terveltek ki ellenünk az elmúlt években?
„Őszintén szólva még mindig megdöbbentő, hogy sokan nem látják be milyen aljasságot terveltek ki ellenünk.”
- Válságálló spiritualitás
Most annak jött el az ideje, hogy befelé figyeljünk. - Az eddigi világba mostmár hiába kapaszkodsz – Teremtő Kör bükki találkozó
Ez már az a pofon, amire az egész emberiség felkapta a fejét. Az eseményekből leolvasható: a prés a mostaninál is erősebb lesz, egyszerre növelve a kényszert és az esélyt. Itt az idő, válaszd, ki melyik valóságba akarsz belépni.
Ajánlott Facebook csoportok:
Youtube csatorna:
Saját cikkeim a témában:
SaJat videóim:
(Ha a helyzettel kapcsolatban bármilyen kérdésed, problémád felmerül, az asszisztens@andrasibetty.com e-mail címre küldött leveledre minden esetben válaszolok, elképzelhető, hogy videóban is!)
(A videót elképzelhető, hogy felhasználom valamelyik platformomon, azonban minden esetben anonim módon, kizárólag a problémára fókuszálva, amely így segíthet másoknak is)