A szuperérzékenységhez kapcsolódó bejegyzés-sorozat előző két részében egy átfogó leírást olvashattál erről a különleges tulajdonságról, illetve egy útmutatóban azt is elsajátíthattad, hogyan tudod jól kezelni önmagad vagy szuperérzékeny szeretted.

Ezt az irányt folytatva az emberi lét egyik legfontosabb tényezőjére térünk rá: a párkapcsolatokra. Vajon miben más egy szuperérzékennyel párkapcsolatban lenni? Más egyáltalán? Problémát jelent, ha csak a páros egyik tagja érzékeny? Két eltérő személyiség elköteleződhet egymás mellett? Párkapcsolati kártya is segíthet ennek kibogozásában.

Szuperérzékenység a párkapcsolatban

Elain N. Aron pszichológusnő, a szuperérzékenység megfogalmazója, a Szuperérzékenyen párban című könyvében őszintén vall párkapcsolattal kapcsolatos tapasztalatairól. Férje szociális, igazán pörgős jellem, míg ő hamisíthatatlan szuperérzékeny, akit hamar lefárasztanak a társas interakciók és jobban szeret inkább önmagában elmélkedni.
Az én esetemben pont fordított a felállás: én nem vagyok szuperérzékeny, a férjem viszont igen.

Ellentétek vonzzák egymást?

A tendencia azt mutatja, hogy az emberek inkább önmagukhoz hasonló személyiségű párt választanak maguknak.  Elain példája is mutatja, ez egyáltalán nem törvényszerű. Van, hogy a párunk tőlünk teljesen eltérő beállítottsággal rendelkezik, ettől még élhetünk boldog párkapcsolatban, hiszen kiegészítjük egymást. Sőt Elain arra hívja fel a figyelmet, hogy összességében nem is a beállítottságunk az, ami dönt ebben a kérdésben, hanem, hogy hogyan tud együttműködni a párok temperamentuma. Gyakori hiba, hogy a párok elkönyvelik, ők úgy sem alkotnak jó párt, hiszen annyira különböznek. Holott pusztán csak arról van szó, hogy nem tudják egymás lelki alkatát kezelni, így képtelenek megoldani a problémáikat.

A problémákról beszélni kell

Érdekes tény, hogy a párok problémáinak 69%-a visszatérőnek és megoldhatatlannak bizonyul, akár jó, akár rossz kapcsolatról beszélünk. A harmonikus párkapcsolatban élőknél azonban az a nagy különbség, hogy ők beszélnek a problémáról, nem pedig veszekednek miattuk. A megoldhatatlannak tűnő veszekedések a temperamentumból adódó különbségek miatt alakulnak ki, amelyeket hol az egyik, hol a másik fél meg akar változtatni a párjában. Azonban érdemes tudatosítani magunkban, hogy ezeket a tényezőket ugyanúgy, mint a szemünk vagy a hajunk színét nem lehet megváltoztatni.

Statisztikai adatok azt mutatják, hogy az összes szuperérzékeny ember körülbelül fele nem szuperérzékeny pár mellett kötelezte el magát. Lehet, megfordul a fejedben, hogy csak nehézségeket szülhet két különböző jellemű ember kapcsolata, ám engedd meg, hogy az alábbi listával más megvilágításból szemléltessem a kérdést:

  • kiegészítitek egymást: ha mondjuk te vagy az érzékeny fél, segíteni tudod a partnered a finomságok, apróságok észrevételében. Partnered pedig a helyedbe tud lépni, amint úgy érzed, hogy túltelítődtél ingerekkel
  • izgalmas tapasztalatok: mivel különbözően élitek meg az életet, partneretek által belekóstolhattok az élet olyan aspektusaiba, amelyet hozzád hasonló beállítottságú párral nem valószínű, hogy átélnétek. Folyamatosan meg tudjátok lepni a másikat.
  • rugalmasság: elfogadóan együtt élni egy tőlünk eltérő személyiséggel nagy belső munkával jár, de rugalmasabbak és elfogadóbbak lehetünk általa, amiből az élet több területén is profitálhatunk
  • tanítjátok egymást: nem véletlenül hívják a párkapcsolatokban egymás megszokását „összecsiszolódásnak”. Mindkettőtök lénye hatással van a másikéra és már kutatásokkal is bizonyított, hogy mindkét fél tulajdonságai elkezdenek egymáshoz hasonlítani. Fontos, hogy nem változik meg a jellemetek, pusztán a kapcsolatnak hála árnyaltabb és gazdagabb lesz.
  • megismerheted „nem szeretett” éned: ez az énünk az, amelyet nem szeretünk, letagadunk, rejtegetünk. Ugyanolyan érzékeny beállítottságú partnerrel feltételezhetően egyformán bedőlnétek egy házalónak, de ha partnered más személyiséggel rendelkezik, inkább felhívja a figyelmed a naivságodra, hogy a közeljövőben ne tudják kihasználni

A pár egyik tagja mindig érzékenyebb

Akár szuperérzékeny párt találtunk magunknak, akár nem, feltételezhetően valamelyik fél érzékenyebb lesz a másiknál, ami olykor- olykor súrlódásokra adhat okot. Aggódás helyett viszont érdemes megélni kapcsolatainkat, ne féljünk tanulni a másiktól és engedjük, hogy ezek a fontos emberi kötelékeink új árnyalatokkal ajándékozzák meg jellemünket.

Ha úgy érzed olyan területet érintett a cikk, amelyben szükséged lenne szakember tanácsára, figyelmedbe ajánlom Párkapcsolati tanácsadás szolgáltatásomat.. Illetve hamarosan erről a témáról fog szólni egy előadásom, ha bővebben szeretnél hallani a szuperérzékenyek és a párkapcsolatok összefüggéseiről, a Kezdőoldalon fel tudsz iratkozni a hírlevelemre, így időben értesülhetsz majd az előadás részleteiről.